Csak három furcsának ható név, és máris egy kisebb történelem fut végig az ember szeme előtt: Auguszt Bárió, Goodwill Gyuri és Földes Jimkó még a nyolcvanas évek legvégén találtak egymásra, abban az időben, amikor egy sokáig megdönthetetlennek tűnő rendszer falai kezdtek repedezni, amikor az utolsó május elsejei felvonulások helyett magyarok tízezrei a nickelsdorfi üzleteket választották, amikor Prágában és Temesváron zajlott a forradalom. Ebben a kusza időben az AD Stúdió sikere adott volt.
A későbbiekben sokan várták a folytatást, és az együttes nem okozott csalódást. Aztán hirtelen 1993 után a csapat eltűnt a hazai poppalettáról, és csak hét év szünet után jelentkezett újra egy „Best Of” albummal, ami néhány hónap alatt aranylemez lett. Az AD Stúdió tavaly ősszel, jelentette meg a „Páratlan páros” c. albumot, majd egy maxi, a „Nyári eső”, aztán új albumuk „A nap szerelmese” címmel érkezett.
Az új A.D. Stúdió album megjelenése ősszel várható. Aki pedig nem tud várni addig, a digitalia-n már hallhatja a zenekar legfrissebb dalát, az Egyetlen percet.