RapZene

Belga
Belga 3 - Bokorpuszta CD1

Kiadó: 1GRecords
Kiadás éve: 2005

Bëlga3: Bokorpuszta / Zsolti a béka - A Bëlga zenekar új, dupla stúdió albuma
A „Majd megszokod” és a „Jön a Gólem” után október elsején két Bëlga lemez jelenik meg egy időben, egy tokban, Digipackos és Műanyag tokos verzióban egyaránt. Azért kettő, mert az új Bëlga nem egy hagyományos dupla lemez, amin annyi a dal, hogy nem fért volna egy lemezre. A két új lemez koncepciója: 1. Bokorpuszta – felnőtteknek, 2. Zsolti a béka – gyerekeknek. A zenekar tagjai azért találták ki ezt a magyar populáris zenekartól kissé szokatlan és meglehetősen egyedi koncepciót, mert a rajongói visszajelzések arról tanúskodtak, hogy igen sok gyerek szereti a Bëlga bizonyos számait (Hús, Az a baj, Gólem, Ovi stb.). Tudomásukra jutott, hogy a szülők is gyakran hallgatják a Bëlga lemezeket együtt a gyerekekkel, természetesen a „csúnya” számokat átléptetve. Egyszóval a zenekar tagjai elhatározták, hogy az új nagylemez mellé készítenek egy másikat is, ami a gyerekeknek szól.

Ezt egyrészt érdekes kísérletnek tartották, másrészt a Bëlgás fiúk alkotói hozzáállásától nem áll messze a gyermeki világ játékossága, őszintesége.

-mp3 formátum 192 kbps
>>

Látogatók száma: 3913

Belga 3 - Bokorpuszta CD1 - album 1 999 Ft Kosárba
Fájlnév Típus Méret Ár
01 Nagyarc.mp3 zene 2,77 MB 199 Ft Belehallgatás Kosárba
02 Szerelmes vagyok.mp3 zene 2,77 MB 199 Ft Belehallgatás Kosárba
03 Stresszek.mp3 zene 2,85 MB 199 Ft Belehallgatás Kosárba
04 Gyújtasz, főnököm.mp3 zene 3,18 MB 199 Ft Belehallgatás Kosárba
05 Ló Rider.mp3 zene 4,36 MB 199 Ft Belehallgatás Kosárba
06 Bandzsa (version).mp3 zene 2,09 MB 199 Ft Belehallgatás Kosárba
07 Egy-Két-Há.mp3 zene 3,82 MB 199 Ft Belehallgatás Kosárba
08 Apám tudta.mp3 zene 331 kB 199 Ft Belehallgatás Kosárba
09 Te mit nyomsz_.mp3 zene 2,99 MB 199 Ft Belehallgatás Kosárba
10 Szex.mp3 zene 2,88 MB 199 Ft Belehallgatás Kosárba
11 Budapest.mp3 zene 2,17 MB 199 Ft Belehallgatás Kosárba
12 Tombol az agyam.mp3 zene 1,67 MB 199 Ft Belehallgatás Kosárba
13 Precíz.mp3 zene 2,61 MB 199 Ft Belehallgatás Kosárba
14 Apám tudta 7.mp3 zene 333 kB 199 Ft Belehallgatás Kosárba
15 Waxos.mp3 zene 3,71 MB 199 Ft Belehallgatás Kosárba
16 Hülye vagy.mp3 zene 2,73 MB 199 Ft Belehallgatás Kosárba
17 Sajnálom.mp3 zene 2,14 MB 199 Ft Belehallgatás Kosárba
18 Klimax.mp3 zene 1,41 MB 199 Ft Belehallgatás Kosárba
19 Apám tudta Eng.mp3 zene 304 kB 199 Ft Belehallgatás Kosárba

Kulcsszavak: zene rap

Belga

További művek
audio
Belga
Jön a Gólem!
199 Ft/szám
audio
Belga
Majd megszokod
199 Ft/szám