„Jön a Gólem!” – A Bëlga zenekar új albuma
Március közepén polcokra kerül az új (második) Bëlga lemez. Pontosan két éve jelent meg az első – „Majd megszokod” címmel. Az eltelt két évből másfél év az első lemez szoktatásával telt, a második lemez pedig, egy-két daltól eltekintve az utóbbi fél év munkájának eredménye.
Ezen idő alatt 25 nóta született, amiből 16 került fel az albumra. Az új lemez elődjéhez képest alapvető szemléletbéli változásokat nem hozott, a szövegek ugyanabból a kifejezési szándékból fakadnak, mint az első lemezen. A zenekar tagjai egyszerű nyelven közlik észrevételeiket arról a közegről, hangulatról, melyben élnek. Ennek ellenére az új lemez talán ismét szokatlan lesz azok számára is, akik már jól ismerik és szeretik a zenekar munkásságát. Egyes számok esetében nem lesz elegendő elővenni a régről ismert „bëlgát-értelmező-kisokost” – tartogat az album pár meglepetést, ami az árnyaltabb témaválasztást és kifejezésmódot illeti.
A szöveg és zene szerencsés házassága tartalmi és formai változatosságot szült. Így kerülhetett a lemezre drum’n’bass, hip-hop, funk, punk, és adott esetben akár behatárolhatatlan stílusú zeneszám. Vidéki Béla szerint a „Jön a Gólem!”: „Euro-konform zene 100% magyar tartalommal.”
-mp3 formátum 192 kbps