RapZene

Belga
Majd megszokod

Kiadó: 1GRecords
Kiadás éve: 2002

A Majd megszokod a Bëlga eddigi életművének tükre: vannak rajta három-négy éve megszületett számok, és vannak, amelyek az utóbbi két hónapban lettek készen, olyanok is, amiket még koncerten sem játszottak, tehát még a rajongóiknak is újdonságot fog jelenteni (A gyaloglás vége, Bandzsa, Erős kép). Vannak, amik lemaradtak, mint a McDonald'sban való nyugatosodást megéneklő Meki vagy a romantikus Járunk vagy nem járunk?, de a lemez így is bő 71 perc és az rendesen ki van töltve.Ez lemez a maga kategóriájában tökéletes. A virtuóz baromkodás mesterműve, eszement, vitriolos humorú szerepjátékok sora, egy percig sem lehet röhögés nélkül kibírni.
Az Ovi Ganxsta Zolee-paródia a négyévesek világára vetítve. A Maci pornográf mese karaoké közegbe helyezve. A Lyuk-lyuk szintén pornó. A népi dallamra húzott Nemzeti hiphop önmagáért beszél ("Csángó brékesek, szevasztok! Székely deszkások, szevasztok! Vajdasági falfirkászok, szevasztok! Felvidéki zsiványok, szevasztok!").

A Külföldi német-japán-szlovák halandzsa. A két BKV-s dal, mely itt Kalauz és Kalauz 2 címen, Szociológiai terepmunka alcímmel szerepel, a legelképesztőbb káromkodásáradat, ami Magyarországon valaha született, és a legviccesebb is. A Bandzsa egy pihentető dub vicc, aztán a Hello újabb városi sztereotípiákat ütköztet, a Sámán a new age lakótelepi paródiája másfél percben. Az Erős kép a depresszió paródiája. A gyaloglás vége meghökkentően kompetens hazai G-funk verzió (és itt gyorsan jegyezzük meg, hogy Titusz és Lord Cursor teljesen korrekt alapokat hozott össze a lemezre, és az MC-knek - a humoruk meg a rímeik mellett - a technikájuk is egészen rendben van, pedig a produkció már akár ezen feltételek nélkül, minimálkiszerelésben is zseniális lenne). A Hús a háziállatok és az őket elfogyasztó emberek abszurd kapcsolatát boncolgatja, a végén az Igazi hiphop pedig a Bëlga ars poeticája, amit már csak levezetésként követ egy ábrándos reklámdal a székletszabályzásról (Wunder Scheisse)."Bocsánatot kérünk, ha rosszak voltunk" - írják a borítón. Nincs bocsánat, jók voltatok!

-mp3 formátum 192 kbps
>>

Látogatók száma: 3746

01 Ovi.mp3 zene 6,57 MB 199 Ft Belehallgatás Kosárba
02 Maci.mp3 zene 4,76 MB 199 Ft Belehallgatás Kosárba
03 Lyuk-Lyuk.mp3 zene 6,18 MB 199 Ft Belehallgatás Kosárba
04 Nemzeti Hip-Hop.mp3 zene 6,25 MB 199 Ft Belehallgatás Kosárba
05 Külföldi.mp3 zene 4,23 MB 199 Ft Belehallgatás Kosárba
06 Kalauz.mp3 zene 8,39 MB 199 Ft Belehallgatás Kosárba
07 Bandzsa (dub).mp3 zene 4,14 MB 199 Ft Belehallgatás Kosárba
08 Hello.mp3 zene 6,65 MB 199 Ft Belehallgatás Kosárba
09 Sámán.mp3 zene 1,75 MB 199 Ft Belehallgatás Kosárba
10 Erős Kép.mp3 zene 5,18 MB 199 Ft Belehallgatás Kosárba
12 A gyaloglás vége.mp3 zene 6,31 MB 199 Ft Belehallgatás Kosárba
13 Hús.mp3 zene 6,98 MB 199 Ft Belehallgatás Kosárba
14 Igazi Hip-Hop.mp3 zene 4,03 MB 199 Ft Belehallgatás Kosárba
15 Cinizmus.mp3 zene 149 kB 199 Ft Belehallgatás Kosárba
16 Wunder Scheisse.mp3 zene 6,15 MB 199 Ft Belehallgatás Kosárba

Kulcsszavak: zene rap hiphop g-funk

Belga

További művek
audio
Belga
Jön a Gólem!
199 Ft/szám