Hard-RockRockZene

Fahrenheit



A Fahrenheit együttes 1994 szeptemberében alakult. A triót alkotó Maróthy Zoltán, Tobola Csaba és Vörös Gábor nem ekkor találkozott először, hiszen előtte éveken át együtt muzsikáltak az Ossianban.

A Fahrenheit első albuma, ”Fahrenheit” címmel 1995 áprilisában jelent meg,
a második: ”Egyedül” nem egészen egy év múlva, a Sony Music kiadásában látott napvilágot.
A zenekar első turnéja nagyobb koncerthelyszíneken zajlott, majd a fiúk az ország rockklubjait járták végig.
Ezután döntöttek úgy, hogy saját klubot hoznak létre.

1997 őszétől a Lágymányosi Közösségi Házban adtak hangulatos műsort, szinte minden hónapban. Az 1999-es év sok változást hozott a Fahrenheit életében. Jót is, rosszat is. Rossz hír, hogy megszűntek a klubestek. Viszont májusban megjelent a régóta várt új album,

ezzel a harmadik Fahrenheit lemez került a boltokba, amit a háromtagú együttes három év szünet után készített. A címe: ”Fahrenheit III.”
[break]
A lemezmentes évek alatt felgyülemlett rengeteg dal közül a tizenhárom legjobb került az albumra. Az anyagot kazettán és CD-n az együttes maga jelentette meg szerzői kiadásban.
>>

Látogatók száma: 1460
audio
Fahrenheit
Fahrenheit
2499 Ft
audio
Fahrenheit
Egyedül
1999 Ft
audio
Fahrenheit
III
1999 Ft

Zene

További művek