PopZene

Heaven Street Seven (hs7)
Tick Tock No Fear

Kiadó: 1GRecords
Kiadás éve: 2005

A mai felállásból a gitáros-énekes Szűcs Krisztián, a basszista Németh Róbert és a dobos Orbán Gyula zenél az együttesben a kezdetek kezdetétől – az akkori negyedik tag, Kiss Endre gitáros nem sokkal a kazetta felvételei után lépett ki. A kvartett kihasználva egy véletlenül ölbe pottyant lehetőséget, lóhalálában, mindössze öt nap alatt vette fel az anyagot Stuttgartban, a stúdiót egy baráti német zenekar vezetője, Bernie Hahn biztosította (aki hangmérnöként a későbbiekben is segítette a HS7 tagságát).

A négy zenész nem sokat tökölt a stúdiómunkával (ahhoz sem idejük, sem pénzük, sem tapasztalatuk nem volt), egyszerűen fogták a gitárjaikat meg a dobverőiket, egy lendülettel feljátszották az előző hónapokban összepróbált anyagot, ezzel kész is volt a lemezanyag. A körülmények tükrében kifejezetten bravúros a végeredmény: a Tick Tock No Fear az elmúlt tíz év hazai termését nézve párját ritkító debütáló korong. Első próbálkozás ide vagy oda, a 12 számos album az együttesnek majd` minden erényét felvonultatja: változatos, karakteres gitárzene, jól megírt dalokkal, erős refrénekkel, és persze azonnal felismerhető angolszász befolyással (elsősorban a nyolcvanas évekből, élen az Echo & The Bunnymen együttessel). Legfőbb erőssége éppen egyszerűségében rejlik, az egységes hangzás és az emlékezetes, változatos dalok a lemez elejétől a végéig garantálják a magas színvonalat.

A számok ekkor még kivétel nélkül angol nyelven íródtak, ennek ellenére több közülük évek múlva is koncertkedvenc tudott maradni: a Fever, a Father, a Heaven Up Here, vagy az Oceanstride máig a HS7-életmű legjobb pillanatai közé tartoznak. Erős túlzás lenne azt állítani, hogy az első körben mindössze 500 példányban megjelentetett Tick Tock No Fear egy csapásra ismertté tette az együttest, de ma már tudjuk, hogy egy fontos hazai zenekar sikeres pályafutásának első lép

Szűcs Krisztián - ének, gitár
Kiss Endre - gitár
Németh Róbert - basszusgitár
Orbán Gyula - dob, ütőhangszerek

Felvétel és keverés: King of Pain studio, Korntal, 1995.
Hangmérnök: Bernhard Hahn

-mp3 formátum 192 kbps
>>

Látogatók száma: 2359

Tick Tock No Fear - album 1 999 Ft Kosárba
Fájlnév Típus Méret Ár
01 Tick Tock No Fear 1.mp3 zene 10,5 MB 199 Ft Belehallgatás Kosárba
02 Fever 1.mp3 zene 6,67 MB 199 Ft Belehallgatás Kosárba
03 Heaven Up Here 1.mp3 zene 10,3 MB 199 Ft Belehallgatás Kosárba
04 Friday Bread.mp3 zene 6,35 MB 199 Ft Belehallgatás Kosárba
05 Waterway.mp3 zene 10,6 MB 199 Ft Belehallgatás Kosárba
06 Burn.mp3 zene 6,24 MB 199 Ft Belehallgatás Kosárba
07 Father.mp3 zene 10,7 MB 199 Ft Belehallgatás Kosárba
08 Beyond.mp3 zene 8,51 MB 199 Ft Belehallgatás Kosárba
09 Oceanstride.mp3 zene 9,52 MB 199 Ft Belehallgatás Kosárba
10 The Wedding Party.mp3 zene 2,50 MB 199 Ft Belehallgatás Kosárba
11 Marie, Hold On Tight.mp3 zene 8,80 MB 199 Ft Belehallgatás Kosárba
12 Safe From Harm.mp3 zene 8,17 MB 199 Ft Belehallgatás Kosárba

Kulcsszavak: indie pop rock