RockZene

Jónás könyve
CD2 - Jónás Könyve

Kiadó: Premier Art Records
Kiadás éve: 1999

1999. szeptemberében jelent meg az ezredforduló végének legnagyobb hazai zenei produkciója. 85 művész állt össze a felvételhez, hogy a Jónás könyve című rockopera mindenféle színházi bemutatót megelőzve, sok évi várakozás után eljuthasson a hallgatókhoz.
A téma nem ismeretlen hazánkban, hiszen Babits Mihály azonos című műve középiskolai tananyag, de a Bibliát forgatók számára is ismerős ez az ószövetségi történet.

Jónás, az Úr utasítása szerint, ha vonakodva is, de elmegy Ninivébe, hogy bűneinek megbánására
szólítsa fel a város polgárait. Az emberek kinevetik ezt a szakadt, bűzölgő prófétát és Jónásnak, bosszút remélve ugyan, de menekülnie kell. Várja a pusztulást, de az Úr megbocsát a népnek, míg a próféta az Úrtól szavának betartását követeli. Ez az örök probléma adja a konfliktust: az önmagával küszködő, a felettes hatalommal feleselő, a parancsvégrehajtás elől kisemberi gyávasággal menekülő, de a rendelkezés végrehajtását végleg megtagadni nem merő, szenvedő hős problémája.
Babits versének komolyzenei megzenésítése Petrovics Emil nevéhez fűződik, de itt a szerző egy új librettót írt hűen ragaszkodva az eredeti bibliai történethez. A felvételhez szükséges anyagi támogatást, mint fő támogató a Nemzeti Kulturális Alapprogram, valamint a Magyar Rádió és az Artisjus adta.
Az énekesek a hazai könnyűzenei élet legszínesebb palettájáról kerültek ide. A két főszereplő Varga Miklós és Makrai Pál mellett szerepet vállalt Csepregi Éva és Nagy Feró, Ferenczi György és a Bestiák, de itt van Tunyogi Péter, Végvári Ádám, Keresztes Ildikó, Takáts Tamás, Tóth János Rudolf, Demeter György, Földes Tamás és egy fiatal, rendkívül különleges hangú tehetség: Farkas Tímea, de énekesi múltját nem megtagadva a szerző is énekel. Az operaénekes Domahidy László is megcsillogtatja páratlan basszus hangját, és a narrátor szerepéhez is olyan kiváló művész adta hangját, mint Bács Ferenc.
A rock szekcióban Cziránku Sándor, Vincze Pál, Margit József, Donászy Tibor és Galántai Zsolt játszik, de közreműködik még a William Byrd kórus és Malek Miklós vezényletével egy válogatott szimfónikus zenekar is.

Az albumon közreműködő zenészek:
Varga Miklós, Makrai Pál, Csepregi Éva, Domahidy László, Nagyferó,
Végvári Ádám, Tunyogi Péter, Keresztes Ildikó, Ferenczi György,
Huszti Zoltán, Demeter György, Takáts Tamás, Tóth Tímea,
Tóth János Rudolf, Bács Ferenc, Cziránku Sándor, Vincze Pál,
Margit József, Donászy Tibor, Galántai Zsolt, William Byrd kórus.

- .wma - windows media audio fájl
- 192 kbps tömörítés
>>

Látogatók száma: 968

Album 1 399 Ft Kosárba
Fájlnév Típus Méret Ár
01 Jónás az Úrhoz.wma zene 5,63 MB 199 Ft Belehallgatás Kosárba
02 Az Úr megszánja Ninivét.wma zene 3,35 MB 199 Ft Belehallgatás Kosárba
03 A tök.wma zene 7,46 MB 199 Ft Belehallgatás Kosárba
04 Jónás és az Úr párbeszéde.wma zene 4,72 MB 199 Ft Belehallgatás Kosárba
05 Az Úr oktatása.wma zene 4,71 MB 199 Ft Belehallgatás Kosárba
06 Hálaadó ének.wma zene 5,07 MB 199 Ft Belehallgatás Kosárba
07 Finálé.wma zene 3,96 MB 199 Ft Belehallgatás Kosárba

Kulcsszavak: zene rock music

Jónás könyve

További művek