A Smárton trió zenéje izgalmasan ötvözi a jazz igényességét és a rock könnyed erejét. Ennek köszönhetően minden hallgató megtalálja kedvenc számát és fordítva, minden szám rajongóra talál. Így van ez a koncerteken és a lemezen is.
A tagok a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékén diplomáztak 2004-ben. A repertoárt Sütő Márton szerzeményei és sajátos feldolgozások alkotják.
A 2003-as alakulás évében egy első helyezéssel jutalmazták a trió munkáját a Lipótvárosi Jazzversenyen.
2006-ban az NKA támogatásával megjelenik a trió első lemeze 'Még nem tudom' címmel.
2007-ben egyes fellépésekkor Hammond orgona (Premecz Mátyás) társul a trióhoz, megerősítve a zene bluesos jellegét.
Sütő Márton gitáros-zeneszerző már 2000-ben sikeresen szerepelt akkori triójával: a kis formációknak járó különdíjat nyerte el a Budapesti Ifjúsági Jazzfesztiválon. 2003-tól 2007-ig kreatív alkotó tagja volt az Egy Kiss Erzsi Zenének.
Kovács Zoltán 2003-ban a Magyar Rádió által megrendezett jazz-basszusgitár versenyen harmadik helyezést ért el, a jazz-bőgő versenyen pedig közönségdíjas lett.
A jazz mellett különböző népzenei produkciókban is dolgozik. Szalóki Ági mellett bőgőzik, Bognár Szilvia lemezén hangszerelő-zeneszerzőként is megismerheti a közönség.
G. Szabó Hunor népszerű dobosa a fiatal jazzgenerációnak. Tagja Borbély Mihály Quartet B-jének és szintén játszott 2007-ig az Egy Kiss Erzsi Zenében, ahol a zeneszerzésben is fontos szerepe volt; és a dob mellett a gitárt is üti.